1. Fejezet

Sziasztok :)
Íme az első fejezet. Nem fűzök hozzá semmit, csak azt, hogy lesznek fejezetek, amik főhősnőnk, Natcy szemszögéből olvasható, és lesz, ami külső szemszögből olvasható majd. :)
Jó olvasást ^^

Az iskolában mindenki feszülten várja a csengőszót, mely az óra végét, és a szabadságot jelenti a diákok számára. A táblánál éppen Elle Bishop felel, aki érdekes módon a mai órára sem készült, mégis okos, és tud mindent. Éppenséggel én is valami ilyesmi lány vagyok, habár Elle-re valahogy mindig is felnéztem. Az osztálytársaink néha csodálkoznak is, hogy nem vagyunk testvérek. Valóban nem vagyunk azok, a kapocs mégis olyan erős közöttünk, hogy akként nézünk egymásra.

-Rendben Elle. Köszönöm. Fáradj a helyedre. –mondja Miss Thomson. A jószívű, ám mégis szigorú tanár arcán elégedettség tükröződik, amit csak néhány tanuló tud elérni nála. Elle mellettem ül már évek óta, mert bizony mi már egészen kis korunk óta ismerjük egymást szomszédok és jó barátnők lévén. -Gratula. –mosolyodok el, miközben Elle a lehető legjobb jegyet bezsebelve leül.

-Köszi. Hú, azt hittem rosszabbat kapok. –mondja suttogva Elle, miközben a tanár éppen a másodfokú egyenletek képletét magyarázza a legérthetetlenebb, legkacifántosabb módon.
Mikor a csengőszó megszólal, minden diák figyelmetlenül siet ki a teremből. Elle és én is összekészülünk, és elhagyjuk a termet az iskolai büfé felé haladva.

-Hé, Nat, Elle… Lenne kedvetek ma inkább eljönni velünk a Mekibe? –kérdezi a hátunk mögött rohanó srác, Adam. Ő mindig is azok közé a diákok közé tartozott, akik a party-k középpontjai, és minden lány odáig van érte.
-Nem is tudom, Adam. Ma inkább itt ebédelnénk. –mondtam tapintatosan. Mindig is szerettem elmenni mindenhova a tanítási idő után, csak ne lett volna ott Charlotte. Sosem voltak előítéleteim senkivel szemben, de ez a lány már az első évben sem volt szimpatikus, mégsem tettem rá egyetlen rossz megjegyzést sem, pedig ő folyton belém kötött.

-Ugyan, Nat. Ez csak egy ebéd. Én szeretném, ha ott lennétek. –Adam most elővillantotta sármos, huncut mosolyát, mire Elle is elnevette magát.
-Gyere Nat. Messzire elkerüljük Char-t, és jól fogjuk magunkat érezni. –vigyorgott mostmár Elle is, majd bátorítóan nézett rám.

-Na jó, rendben. Akkor menjünk. –mosolyodtam el én is, és az étterem felé mentünk. Kis csapatunk kint ült le egy nagyobb, összetolt asztalhoz, hiszen a nap ezekben a déli órákban mindig jó időt varázsolva sütött. Elle és én egymás mellett ültünk, és Elle mellé Carla foglalt helyet. Mindig is hajtott a barna, hosszú hajú lányra a lányok másik kedvence, James. Ez a srác mindig flörtölgetett lányokkal és az, hogy Carla nem volt egy könnyűvérű lány, és nem adta oda magát egyből, nagyon megtetszett neki. Carla azért elég sokat pirult egy-egy mondatán. Kettejük között forrt a levegő. Ezt mindenki tudta és látta, csak éppen Carla még nem merte bevallani magának.
Elle-lel szemben a folyton csibész, ám kicsit visszafogottabb Clark ült. Elle elhúzta a száját, hiszen a srác előtte nem is volt olyan visszafogott, mint azt gondolnánk, legalább is Elle történetei után így hittem. Elle mindig elhajtotta szegény srácot, pedig ha jobban belegondolunk, azt is lehetne mondani, hogy az „ellentétek vonzzák egymást” elven nagyon is összeillettek volna. Ezt már többször is kifejtettem neki, de Elle erről a témáról nem szeretett beszélni, míg végül egy idő után ráhagytam a dolgot.

Előttem pedig Adam ült, aki az utóbbi időben túl sokszor szeretett volna beszélgetni velem. Ez nem lett volna gond, ha nem kötözködött volna emiatt folyton Charlotte. Tulajdonképpen nem is értem, miért éppen velem szemben ült le a fiú, hiszen messziről látszik, hogy Charlotte mennyire odáig van érte.
-Nat, ha gondolod, este eljöhetnél velünk bulizni. Mindenki ott lesz, és örülnék neki, ha te is jönnél. –mondta Adam kicsit közelebb hajolva, mire én egy kicsit hátrébb mentem tőle.

-Holnapra sokat kell tanulnom. Most sajnos nem érek rá bulizni. –kedvesen mondtam neki a szavakat, habár most nem igazán volt kedvem sem bulizni.
-Most miért nem? Valami baj van?

-Nem, semmi baj. Csak tényleg tanulnom kell.
-Akkor majd hazaviszlek az ebéd után, rendben? –kérdezte Adam, mire felsóhajtottam. Sosem voltam az a veszekedős típus, és nem is álltam ki az igazamért sosem, csak a barátaiért harcoltam, ha kellett. –Kérlek… -tette hozzá Adam, miközben arcomat tanulmányozta. Egy rövid ideig szótlanul fürkésztem a fiú arcát, majd bólintottam.

-Rendben. –válaszoltam kissé bizonytalanul, ám jóindulatúan. Elle ekkor felém kapta a fejét. Ismert engem, és valószínűleg tudta, hogy ezt csakis azért mondtam Adam-nek, mert nem akartam megsérteni. Na nem mintha Adam nem lenne helyes, és a nők többsége nem futna utána, de Elle tudta jól, hogy egyáltalán nem az esetem, csakis barátként tekintek rá. Kicsit elhúztam a szám és Elle is, mikor találkozott tekintetünk, de végül nem szóltunk semmit.
Mire mindenki kibeszélte magából a pletykákat és mondandókat, már elég sötét volt ahhoz, hogy mind a ketten a két fiúval menjünk haza, így Elle, Clark, Adam, és én együtt mentünk haza, habár a két fiú külön utakra próbált minket vinni. Minden esetre mind a ketten hagytuk rábeszélni magunkat, hogy külön menjünk, mert egyikünk sem akarta megsérteni a két fiút. Végül egy irányba mentünk, csak éppen külön-külön.

-Jól nézel ki. –mondta Adam, aki mintha most egy kicsit visszahúzódóbb lett volna, mint általában a lányokkal. Hamar zavarba jöttem, és egy halk köszönömöt mondtam, de nagyon nem akartam ebben a szituációban lenni. Elle is hasonló helyzetben lehetett, de végül is a ház elé értek Clark-kal. Elle elég csúnya képet vágott és egy pofon is elcsattant, mire oda akartam menni hozzá, bár tudtam, hogy Elle nem hagyná magát.
-De hát én csak meg akartalak csókolni… -hangzott Clark szájából kissé ijedten, mire Elle idegesen bement. Nem volt szükség arra, hogy odamenjek, bár Clark nem bántotta volna Elle-t. Viszont ahogy ezen elgondolkodtam, láttam, hogy Adam is hasonló cselekedeten gondolkodik, ezért kicsit hátrébb léptem.

-Most mennem kell. Jó éjt. –köszöntem el tőle sietve, majd bementem a házba, miközben hallottam egy halk „jó éjt”-et Adam-től.

*****************************************************************************************************

Másnap a suliba érkezve furcsa sutyorgásokat hallottam, de mire éppen a hang irányába fordultam volna, elhallgattak. Ekkor megláttam legjobb barátnőmet, Elle-t, akihez oda is siettem egyből.
-Elle, mi történt?
-A Mekiről beszélnek, ahol tegnap voltunk. Azt mondják, egy pár órával az után, hogy ott voltunk, feldúlták a helyet, és kitörték az üvegeket, de nem vittek el semmit. –Elle homlokán aprócska ráncok jelentek meg elborzadása jeleként.
-Ki az, aki betör egy McDonald’s-ba? Ez elég fura…
-Azt mondják, hogy sok embert halottan találtak, mintha valami mészárlás lett volna. Azonban túl kevés vért. Azt mondják, hogy szinte nem is maradt az áldozatokban. –Elle kissé elszörnyedt képet vágott, ahogy elmondta az információt.
-Wááá, jönnek a zombik. Vagy a vámpírok? –mondta valaki hátulról, és Elle vállába kapaszkodott viccet csinálva a borús hangulatba, habár ezen most nem sokan nevettek.
-Megyünk együtt haza vagy van még dolgod? –kérdeztem, mikor már mindenki hazafelé igyekezett a tanítás után.
-Persze, mehetünk. –válaszolt Elle. Eközben betettük a könyveinket a szekrényünkbe, majd a már könnyű táskával a vállunkon elindultunk együtt a szürke padlójú folyosón. Ekkor már kezdett sötétedni, főleg a parkban, ahol keresztül kellett mennünk.
-…Rendben, akkor gyere át hozzánk, megnézni egy filmet. –mondta Elle mosolyogva. Igazán jókedvű volt, főleg, hogy szinte teljesen ki tudta zárni a fejéből a baljós gondolatokat.
-Már csak azt kell kitalálni, hogy mit nézzünk meg… -gondolkodtam el, miközben egy lehullott falevelet tépkedtem.
-Van pár ötletem. Például a „Szerelem éjszakája”-t vagy a „Féltékeny szerető”-t. Mit szólsz?
-Oh, neked megvan a „Féltékeny szerető”? Azt még sosem láttam. Azt mondják, nagyon jó film. Kíváncsi lennék rá. –szemeim fél centire kidülledve csillogtak, és mint egy kiscica, úgy nézhettem csodálkozón Elle-re.
-Rendben, akkor azt megnézzük. Azt még én sem láttam. Kíváncsi vagyok Mr. Szexi fiú testére. Állítólag ebben a filmben szinte mindent megmutatnak. –Elle huncut szemekkel nézett rám, aki most elpirult. Ekkor valami nagy hangzavart hallottunk, mire a vad reccsenések felé fordultunk. Egy férfi éppen emberfeletti erővel kidöntött egy fát, és közben vadul zihált idegességében.

Előszó

Sziasztok :)
Meghoztam a történetem bevezető fejezetét. Nem erőltetem a véleményezést, mint oly sok blogon az írók, de néhány szó jól esne (mindenki döntse el, hogy szeretne e vagy sem). Jó szórakozást és sok izgalommal teli percet...
Pusszantás Nita

Már évszázadok óta várja folyton ugyan azt a percet. Várja az újabb fájdalmat, melyet a tűz pusztító ereje okoz. Sosem hal meg, de a tűz, melyet táplál, egyre jobban kiöli belőle az érzéseket, melyeket eddig becsben tartott, de már csak a bosszú tartja életben. Néha kialszik, de éppen csak annyi időre, hogy teste regenerálódhasson. Már nagyon sok ideje annak, hogy egykor lehozták ide fajtársai, Párizs utcái alá mélyen, és sziklákhoz kötözték az idők végezetéig. Azt mondják, megérdemelte a büntetést, hiszen a királynő miatta halt meg. Csak ő érzi igazságtalannak, hogy itt van, de nem adja meg nekik azt az örömet, hogy lássák összetörni. Behunyja szemét, és vár az újabb lángokra, de ekkor nyílik a kapu, amin belöknek egy csinos, magas nőt, aki a félelemtől reszket. Az erőtől duzzadó karok megragadják a vörös hajú nő karjait, és a férfi elé viszik, mire a kiláncolt férfi mohón végignéz rajta. Most nem a női test szépsége vonzza, pedig mielőtt idehozták, egyetlen éjszakát sem tudott meglenni nélküle, de most arra itt gondolni sem tud, csupán a vérre, mely ereiben csörgedez. Úgy nézi a nőt, mint egy ragadozó a zsákmányát. Arra gondol, hogy ha összeszedi minden erejét, talán bosszút állhatna. Régebben nem volt ilyen bosszúszomjas, most mégis csak ez maradt neki, nincs semmi mása...

A kaput nem zárják be társai. Már megszokta, hogy a vámpírok élvezettel nézik az emberek vergődését. Ők ilyenek, ahogy ő maga is. Mindig így tettek, és megvárták, amíg a férfi egyre brutálisabb módon szívja ki az ártatlan nők vérét, mellyel az utolsó emberi tulajdonságát is elveszik. Elmebaj. Ez jellemzi most legjobban a verbénába mártott, sziklákhoz láncolt férfit. Zihálva ragadja meg a nő dús haját, aki immár sikítozik a félelemtől, majd belevájja tűhegyes fogait, és felnyögve, behunyt szemekkel issza ki belőle az édes nedűt. Az élettelen testet egy ideig megtartja kezében, majd -mint valami rongyot- eldobja, és felordít. Vért akar, még több vért, hogy erősebb legyen, és el tudja szakítani azt az átkozott láncot, de a vér csak nem jön. A kapu bezárul, és a lángok felcsapnak. Ismét elhallgat, és csak tűri, hogy az égető lángok a testét nyaldossák. Lehunyja szemét, és reménytelenül tűri, hiszen nem tehet mást. Ekkor azonban megérez egy semmihez sem fogható illatot. Lassan szívja be a levegőt, mely a tűztől most igen forró, de ezt már megszokta. Az illatot egyre erősebben érzi, és egyből arra gondol, hogy meg kell találnia az illat tulajdonosát. Erőt vesz magán, és megrántja a láncot. Nem mozdul, így most újra és újra próbálkozik egyre intenzívebben.

-Nem veszíthetem el… -nyögi utolsó erejével, és megfeszíti izmait felnyögve. A lánc az egyik oldalon széttörik a nagy erőfeszítéstől. Az illat egyre intenzívebb, és erőt ad neki, hogy még jobban küzdjön. A másik keze is kiszabadul a rabságból. Mikor eláll a tűz, kissé kótyagosan néz maga elé.

Ki kell jutnom innen. –mondogatja magának, energiája azonban egyre kevesebb. Érzi, hogy elveszíti őt, és most mérhetetlen dühében megragadja egyik lábán a láncot, és puszta kézzel eltöri. Már csak egyetlen lánc van, ami fogságban tartja, de a földre zuhan, és a nagy égési sérülések után megremeg teste.
Utolsó energiájával szippant a levegőbe, de az illat egyre kevésbé érezhető, míg végül elillan. Már egyáltalán nem érzi, csak az égett szövetek illatát, amely a saját, és legújabb áldozatának szaga. Erőtlenül feláll a földről, és újra próbálkozik. Meg kell őt találnia. Muszáj. Felordít, és dühkitörésében rávág a súlyos láncra, de az meg sem mozdul. Folyamatosan veri, és egy idő után az is széttörik. Az ajtóhoz vonszolja magát, de még nem regenerálódott teljesen, így vár, és próbál figyelni. Mérgében nem megy neki, de tudja, ilyenkor már elmennem az őrök, de még, ha nem is így lenne, akkor sem félne pár talpnyalótól. Agresszíven tör ki börtönéből a szabadságot jelentő felszín felé…