Sziasztok :)
Ugyan ezt a történetet olvashatjátok tovább ezen az oldalon, ha érdekel titeket:

http://nitaejsotetszerelem.blogspot.hu/

2. Fejezet

A férfi vadul zihált, és környezetében mindent összetört. Agresszíven elkapott egy éppen arra járó, mellette elmenni akaró járókelőt, aki sikítozva próbált megszökni előle, de nem menekült. Vér szaga árad szét a kis területen, ahol madár éneke hangzott pár órával ezelőtt.
Elle és én ijedten hőkölt hátra, de próbáltunk észrevétlenek lenni, ami jelen esetben lehetetlennek bizonyult. A halálfélelem sosem volt ilyen erős sem a környezetünkben, sem saját szívemben. A szám elé kaptam a kezem, hogy egy nyikkanással se keltsem fel a férfi figyelmét.
- Hé, te ott! –a férfi szavait nehezen lehetett érteni, és közben felém mutatott, de rémülten hátratántorodtam, és futni kezdtem az ellenkező irányba Elle-lel. Mit akarhat? És ki ez a férfi egyáltalán? –gondolkodtam el menekülés közben.

Végigfutottunk a parkon, de ezeken a helyeken nem volt egyetlen ember sem már. Már mindenki valószínűleg elmenekült valahová, ahol a férfi nem találja meg őket. Még sosem voltam így megrémülve, így nem is csoda, hogy ilyen gyorsan futottunk. Bárcsak véget érne ez a rémálom.A legközelebb eső háznál befordultunk. Nem mertünk rögtön hazamenni, mert nem akartuk, hogy ez az őrült ránk találjon. Mintha még az ég is ellenünk esküdött volna: először csak pár csepp eső esett ránk, de a betonon egyre több vizes folt jelent meg, és az esőcseppek egyre gyakrabban estek le, míg el nem áztunk teljesen. A betondzsungel rengetegében már nem is tudtuk, merre kell hazamenni.

- Eltévedtünk…remek. –állapítottam meg halkan, miközben átkaroltam saját testem, hátha kissé felmelegszik, és nem reszketek ennyire. Már nem bírtuk tovább a futást, de folyton hátrafordultunk. Senkit nem láttunk, ráadásul egyre sötétebbe lettek az utcák. Összeszűkített szemekkel néztem a távolba, hátha úgy jobban látok. Minden kis neszre felfigyeltünk, habár kezdtünk kicsit megnyugodni.
- Talán már nem követ minket. –mondta Elle, és hallatszott a hangján, hogy kicsit talán megkönnyebbült.
- Rendben, akkor siessünk haza. –mondtam. Lassan elindultunk a panel házak közötti széles utcákon, de lefordultunk egy keskenyebb, hosszú útra. Nem láttuk az út végét, csak akkor, amikor közelebb léptünk. Egy sikátor volt. Elle hallhatott valamit, mert ismét megfordult.
- Nat. –szólalt meg halkan, rémülten, és közben pár lépést hátrált. Erre én is megfordultam, és ekkor láttam, hogy a férfi ismét itt van. Csapdába kerültünk. A férfi elzárta az utat a szabadság felé. Most mi lesz? Meg fog ölni?
- Szóval itt vagy. –gúnyos mosoly jelent meg az arcán. Most tisztán lehetett érteni a szavait. Nem akartam feladni. Nem lehet ez a vég. Megragadtam Elle karját, aki mintha lebénult volna a sokktól, és elkezdtem futni afelé a férfi felé, hátha elfuthatunk mellette, de nem így történt.
- Hmmm, és még a karjaimba is futsz… -szólalt meg újra, majd dühösen kapta el Elle kezét, akit ellökött, így ő elesett. A fejét a betonnak üthette, és elájult, én pedig kétségbeesetten nézett utána.
- Elle… Úristen. –mondtam halkan, de nagyon is ijedten, hiszen féltettem a legjobb barátnőmet. Nem volt időm felfogni, hogy mi történt, és hogy mit kellene tennem, mert ekkor én következtem. A férfi megragadta a karom, és szorosan magához húzott.
– Kérlek… -szólaltam meg erőtlenül, és nagy levegőket vettem.
- Azt akartam, gyere ide, de te nem fogadtál szót. –mondta az ismeretlen, miközben végigmérte arcomat. –Akár meg is ölhetnélek ezért, mint a többi elém kerülő embert. Miért is hagynálak életben?
- Én nem tudom, ki vagy, és mit akarsz tőlem, de nem csináltam semmi rosszat. Szerintem összetévesztesz valakivel. –idegesen tekintettem a férfi arcába, és nem mertem szemeibe nézni. Nem akartam ennél is jobban felbosszantani. Reszketve a félelemtől lehajtottam a fejem, és próbáltam meg sem mozdulni, miközben a férfi többször is végigfuttatta rajtam a szemét. Fél kézzel a derekam köré fonta a kezem, és leguggolva az ölébe ültetett.
- Most mit akarsz csinálni? –kérdeztem kétségbeesetten, és próbáltam felállni a férfi öléből, de nem engedett el, sőt el is nevette magát félelmemen.
- Nyugodj meg, Cica, hiszen nem tehetsz mást. Ha nem teszed azt, amit mondok, megöllek a másik lánnyal együtt. Nem lesz bűntudatom, elhiheted. –mondta nagyképűen miközben keze kalandozott. –Most pedig meg foglak érinteni.
- Hogy mi? Bántani akarsz? –kérdeztem, és éreztem, hogy egy könnycsepp gördül végig az arcomon. Féltem az ismeretlen férfitól, aki úgy viselkedett, mint valami őrült. – Kérlek, ne bánts, én bármit megteszek. –hírtelen a férfi keze után kaptam, aki immáron a ruha anyagán keresztül simogatta melleimet, de a férfi lelökte kezéről az enyémet.
- Csak meg akarom nézni, ami jár nekem. Te mostantól az enyém vagy, ha tetszik, ha nem. –a férfi arca kissé gúnyos vigyorra húzódott, miközben szemeimbe nézett. Ekkor valami ismeretlen oknál fogva már nem volt annyira gúnyos a férfi mosolya. Ruháim ázottan lógtak rajtam. A férfi szemei elidőztek a nedves arcomon, majd lassan levándorolt tekintete a nyakamon, végül melleimre szegezte szemeit. A felső alatt kirajzolódtak a hidegtől megmerevedett bimbóim, és a melleim, ezért magam elé kaptam a kezeim.
Azt hittem, végre talán békén hagy, de ez csupán egy álom volt. Hírtelen megfogta az eső áztatta vékony anyagú felsőt, és úgy tépte meg rajtam, mintha az csak vattacukorból lenne. Szinte nem is emberi tempóban érintette meg melleimet, és közelebb húzott magához, miközben én próbáltam eltolni. Eleinte markolászta, majd csak bimbóimat izgatta ujjbegyeivel. Aztán ajkaival izgatta a melleimet.
Kezeivel végigsimogatta a hasamat, majd benyúlt a szoknya alá, és félrehúzta a bugyimat. A vágytól felnyögtem, de bennem csakis az élt, hogy a félelem miatt történt ez. A férfi keze simogatta érzékeny húsomat, és gyengéden játszadozott vele, de mikor szabadulni próbáltam, a férfi másik keze nem engedte ezt.
- Könnyedén megölhetnélek. Talán ettől félsz vagy inkább attól, hogy élveznéd egy gyilkos érintését? –hangja könnyed volt, mintha csak csevegne. –Átharaphatnám a nyakad, mint az összes többi nőnek, akivel dolgom volt, és talán még élvezném is, mint a többiek esetében. –folytatta tovább, miközben már alig tudtam, hogy hova koncentráljak.
- Kíváncsi lennék, hogy vajon mire koncentrálsz…A félelemre vagy az egyre fokozódó élvezetre, amit az ölednél érzel. –suttogta a fülembe sóhajtozva, miközben karjaiban tartott.
Visszafojtott lélegzettel néztem hol a férfi szemeibe, hol lábaim között el-eltűnő kezére. Most nem tudtam koncentrálni a félelemre, pedig a férfi vadállat módjára közeledett hozzám, és Elle-t is ellökte, hogy elájult. Egyre erőteljesebben éreztem, hogy nyögnöm kell, mégis minden akaratommal figyeltem arra, hogy a férfi felé ne mutassam ki, mennyire élvezem, amit velem tesz. Válaszolni mégsem tudtam. Nem tudtam azt mondani, hogy csupán félek, mert attól tartottam, hogy csakis az élvezet hangjai törnének fel belőlem.
Amikor azonban lehúzta volna nadrágját, hírtelen felocsúdtam pillanatnyi állapotomból, amely csakis az élvezetről szólt, és felpattantam az idegen karjai közül.
- Ezt ne csináld. –szólaltam meg, miközben összehúztam felsőmet melleim előtt, de a férfi azonnal a hátam mögött termett, és megfogta a kezeim.
- Ezt meg ne próbáld még egyszer. Most pedig elviszel az otthonodba, és ha bármivel is próbálkozol…megölöm a barátnődet. –emelte fel a földön eszméletlenül fekvő Elle-t.
Emiatt semmit nem akartam tenni, hogy Elle-nek ne legyen bántódása, de nem vihettem haza ezt a férfit, akibe csak úgy belebotlott. Mit szóltak volna a szüleim? És a legfontosabb, mi van, ha a férfi megöli őket?
- Indulj. –kiabált rám, mire összerezzentem, és elindultam előtte. Végig Elle-n gondolkodtam. Most mit csináljak?
Egy ideje már mentünk, amikor megláttam egy hotelt. Kissé hátrasandítottam, de nem mertem teljesen.  Végig éreztem a tekintetét magamon, így mentünk be a hotelbe, és kértem egy szobát.
- Jó napot. Szeretnék kérni két szobát. Az egyik szobában legyen külön ágy. –mondtam a pult mögött álló nőnek. Ha szerencsénk van, elszökhetek Elle-lel, mivel én vele leszek egy szobába.
- Elég lesz nekünk egy lakosztály is… -vágott közbe a férfi komor arccal, és azt a számítógépet nézte, amire ki voltak írva a szobák. Nem hangzott jó kedvűnek attól, hogy azt mondtam, két szoba kell.
- Jó napot. Csak egy lakosztály kiadó egyébként is. Sajnálom kisasszony, de ha önöknek megfelel, akkor máris adom a kulcsot. Egy éjszakára veszik ki? –kérdezte a nő felém fordítva a fejét.
- Igen, utána tovább megyünk. –válaszolt helyettem a férfi, mire elkerekedte a szemeim. Tovább…de hát hova? És mit akar tőlem? Mikor láthatom a családomat?
Miután beírta az adataimat a gépbe a nő, előre kérte a pénz. A fenébe…erre nem gondoltam. Minden esetre elővettem a spórolt pénzemet, és átadtam elkeseredetten a pénztárosnak. Búcsút inthetek a tanulásnak….remek.
- Remélem nem gondoltad, hogy hagyom a barátnődet külön szobában aludni. –mondta a liftben felfelé menet.
- Én csak arra gondoltam, hogy esetleg aludhatnék Elle-lel. –mondtam félénken, mire hangos nevetésben tőrt ki.
- Nagyon vicces vagy. –mondta nevetve, majd elindult mellettem a folyosón, kezében a még mindig ájult Elle-lel. Maga előtt beengedett, majd utánam jött, és az egyik szobában levő ágyra dobta Elle-t, mire kissé mérgesen néztem rá, majd Elle-hez siettem leguggolva mellé.
- Elle, kérlek, ébredj fel. –mondtam neki, miközben simogattam arcát. Reméltem, hogy hamarosan felébred, és szerencsére így is lett. Felnéztem a férfire, és megrovón meredtem rá.
- Hiába nézel rám így. Nem fog meghatni. –mondta komoran, majd bekulcsolta a lakosztály ajtaját. –A barátnőd fog aludni ezen az ágyon, míg te és én a másik szobában a francia ágyon. –mosolyodott el sunyin.
- Nem, én nem alszom veled. –mondtam mérgesen, ám elpirultan.
- Dehogy nem. –válaszolt azonnal. Mintha ezzel direkt akarna bosszantani. –Ha mégsem, ismét csak a barátnőd bánja.
Utáltam, hogy ilyen tehetetlen vagyok vele szemben, és mérgemben majdnem elkezdtek folyni a könnyeim, de erőt kellett vennem magamon. Nem akartam, hogy sírni lásson.
Ha nem lett volna elég neki, hogy megfenyegetett, még fel is emelt az ágyról Elle mellől, és bevitt abba a másik szobába.
- Most pedig fürdess meg. –a szavai parancsolóak voltak. Elegem lett ebből, ezért nem is mentem utána, amikor elindult a fürdőszoba felé. Erre a férfi szigorú és haragos tekintetével találkoztam, éppen az arcom előtt centikkel. Szó nélkül megfogta a karom, és kirángatott a fürdőbe, majd elengedett, és vetkőzni kezdett.
Erre nem számítottam. Sosem voltam még ilyen intim helyzetbe férfival, és elakadt a szavam, ahogy egyre fogyatkozta a ruhák róla. Mikor teljesen meztelenre vetkőzött lesütöttem egy ideig szemeim, de valahogy nem tudtam nem arra felé nézni, ahol ő van. Elmerengve néztem fehér bőrét, melyen egyáltalán nem tűnt fel, hogy ő más lenne, mint a többi ember. Azonban nem néztem meg most sem arcát. Valahogy eddig nem annyira mertem megnézni, habár olyan furcsán vonzott az arca. Főleg a szemeit néztem volna meg, de ugyanakkor féltem is attól, hogy ez neki nem tetszene. Tehát így férfias ívű nyakát néztem meg, majd kulcscsontjára terelődött tekintetem. Mellkasa szépen kidolgozott, mintha valami istennel állnék szemben. Meg akartam érinteni, ahogy hasát is. A köldökétől lefelé vékonyka szőrcsík jelezte az utat, míg végül elérkeztem szerszámához. Egy ideig csak néztem zavarba esve a hatalmas dorongot, de aztán megéreztem, hogy észrevehette ezt, így gyorsan elkaptam a tekintetem.
- Tetszik, igaz? –kérdezte csibészes vigyorral a szája sarkában.
- Én csak… -kezdtem bele, de nem tudtam mivel folytatni, csak elpirultan néztem rá. –Nem, nem tetszik, hogy ide behoztál. –tettem hozzá hírtelen feleszmélve.
- Ugyan már, hiszen élvezed a látványt. Most pedig gyere. –mondta lazán, majd megfogva a kezem, közelebb vezetett a kádhoz. Nem is tudom, hogyan, de egy pillanat alatt levette rólam a ruhákat, és ott álltam előtte teljesen meztelenül. –Nagyon gyönyörű vagy. –suttogta, miközben vállaimat simogatta, én pedig ijedten takargattam magam kezeimmel.
- Ezt hogy képzeled. –akadtam ki, miközben elhúzódva tőle kerestem egy törölközőt.
- Így. –forgatta meg szemeit, majd felemelt ismét, és beletett a kádba. Ezután ő is beszállt, mögém ült, és átölelt hátulról. Mikor megéreztem erekcióját, elkerekedtek a szemeim, és elpirulva meredtem magam elé, de eközben szabadulni próbáltam tőle. Éreztem, hogy megnedvesedik ölem.
- Eressz el, kérlek. –hangom kissé kétségbeesett lett, ugyanakkor az is igaz volt, hogy még sosem voltam egy férfi karjaiban sem, és most, hogy ez ebben a szituációban megesett, kissé megijedtem. Ekkor azonban nem hogy eleresztett volna, még jobban magához húzott, és nyakamba szagolt, majd egyik kezével megfogta a mellem, és gyömöszölni kezdte, miközben csípőjét hozzám nyomta.
- Ezt nem szabad, kérlek. Hiszen még nem is ismerlek. –a hangom egyre kétségbeesettebb lett, miközben most másik kezével végigsimított hasamon, és eltűnt a keze lábaim között. Ekkor lassan simogatni kezdte szeméremtestem, mire megremegve mocorogni kezdtem a karjaiban.
- Alex Mihalkov vagyok. A vámpírok nagyhatalmú királya. –suttogta a fülembe lassan ejtve minden egyes szót, miközben áttért a kisajkakra. –Most már ismersz, cica. –tette hozzá sunyin, majd hírtelen csiklómra tette ujját, és dörzsölgetni kezdte. A hírtelenségtől izmaim megfeszültek, és felnyögtem, de ő nem hagyta abba, hanem ritmikus mozgással folytatta ingerlésemet, ahogy egyre jobban ziháltam.
Hatalmas férfiasságát ismét nekem nyomta, és ő is felnyögött, mire megszorítottam a combját. Az élvezet az ölemnél egyre nőtt, mígnem ismét megfeszült a testem, és elélveztem remegő testtel.
-Most gyere, ülj bele. –mondta elvigyorodva, majd felemelve maga felé fordított, és az ölébe ültetett. A víz alatt látszódott, hogy férfiassága megkeményedett, és felfele áll. Zavarba esve néztem most az arcára, végül pedig nagy, kék szemeibe, melyekben elvesztem. Egy ideig olyan szépen nézett, amitől zavarba estem, de aztán melleimre szegezte tekintetét, és beletemetve arcát, csókolgatni kezdte. Jól estek csókjai, és ennek hatására behunytam a szemeimet. Ekkor éreztem, hogy szerszámát végighúzza ölemen megnedvesedett hüvelybemenetemig, majd belém hatolt. A fájdalom és az élvezet furcsa keverékét éreztem, és hangosan felnyögtem. Ezután vadul megcsókolta ajkam, és nem volt megállás. Rövid ideig lassan mozgatott magán combomnál fogva, és közben simogatta és csókolgatta testem, ahol érte, de aztán egyre gyorsított a tempón, így vadul lovagoltam rajta. Ekkor már alig bírtam a tempót, így vadul ziháltam, és nyögtem, míg végül elhatalmasodott, egy - az előbbinél is nagyobb - élvezet, mire felsikkantottam, és remegő testtel vetettem hátra a fejem az orgazmus miatt. Eközben a férfi nyakamhoz és hírtelen nagy fájdalmat éreztem, majd vér csorgott le a nyakamon. Nem sokkal ezután leszállított magáról, és ő is elélvezett. Mély levegőket véve, hangosan szuszogott, és közben fejét a kád szélére tette. Kétségbeesve fogtam meg a nyakam, ahonnan folyt a vér, és elhúzódtam tőle.
- Mi vagy te? –kérdeztem kétségbeesve és dühösen.
- Nagyon elégedett vagyok veled. Igazán szűk voltál, szöszi. –szólalt meg hírtelen, nem törődve azzal, amit mondtam, és közben lassan végignézett rajtam. Kiszállva a kádból sietősen magam köré tekertem az egyik törölközőt, majd kimentem a fürdőből.
Ekkor a fürdőszobából nagy reccsenést hallottam, ami miatt még jobban megijedtem és csak még jobban siettem a megtörölközéssel, hogy aztán megszökhessek, de pár perccel később a férfi előttem termett, és egy dühös szempárral találkoztam.
- Hova készülsz? –kérdezte félrehajtott fejjel. – Csak nem akartál megszökni… - gonosz vigyor ült az arcán, majd felemelt és az ágyba rakott. - Nem tudsz megszökni, Jobban tennéd, ha hozzászoknál ehhez. Most pedig aludj, mert ha még egyszer meg akarsz szökni, megölöm a pincért, aki feljön a szobába azzal az étellel, ami neked kell. –éreztem, hogy nagyon dühös, de mögém feküdt és átölelt hátulról.
- De hiszen meztelen vagyok. Szeretnék magamra venni valami ruhát. –mondtam most egészen mérgesen.
- Ruhát?! Nem, nem kapsz ruhát, mellettem így kell aludnod. Minden este így fogsz aludni. Meztelenül. –mosolygott kajánul, majd fenekemhez nyomta falloszát, és még jobban hozzám nyomult.
- Kérlek, így nem akarok, és nem is tudok aludni. –mondtam szomorúan.

- Nem! De most már elég legyen. Vagy alszunk, vagy ismét megtörténik az, ami a víz alatt. –vigyorodott el a mondat befejeztével. Semmi értelme nem volt. A férfi velejéig romlott volt. Nem számított, hogy kértem tőle valamit, így jobbnak láttam, ha inkább ráhagyom a dolgot. Sosem álltam ki saját akaratom mellett, és ez most is beigazolódott. Sokáig nem tudtam elaludni, hiszen féltem ettől a vámpírtól, féltettem Elle-t és magamat is.

 

1. Fejezet

Sziasztok :)
Íme az első fejezet. Nem fűzök hozzá semmit, csak azt, hogy lesznek fejezetek, amik főhősnőnk, Natcy szemszögéből olvasható, és lesz, ami külső szemszögből olvasható majd. :)
Jó olvasást ^^

Az iskolában mindenki feszülten várja a csengőszót, mely az óra végét, és a szabadságot jelenti a diákok számára. A táblánál éppen Elle Bishop felel, aki érdekes módon a mai órára sem készült, mégis okos, és tud mindent. Éppenséggel én is valami ilyesmi lány vagyok, habár Elle-re valahogy mindig is felnéztem. Az osztálytársaink néha csodálkoznak is, hogy nem vagyunk testvérek. Valóban nem vagyunk azok, a kapocs mégis olyan erős közöttünk, hogy akként nézünk egymásra.

-Rendben Elle. Köszönöm. Fáradj a helyedre. –mondja Miss Thomson. A jószívű, ám mégis szigorú tanár arcán elégedettség tükröződik, amit csak néhány tanuló tud elérni nála. Elle mellettem ül már évek óta, mert bizony mi már egészen kis korunk óta ismerjük egymást szomszédok és jó barátnők lévén. -Gratula. –mosolyodok el, miközben Elle a lehető legjobb jegyet bezsebelve leül.

-Köszi. Hú, azt hittem rosszabbat kapok. –mondja suttogva Elle, miközben a tanár éppen a másodfokú egyenletek képletét magyarázza a legérthetetlenebb, legkacifántosabb módon.
Mikor a csengőszó megszólal, minden diák figyelmetlenül siet ki a teremből. Elle és én is összekészülünk, és elhagyjuk a termet az iskolai büfé felé haladva.

-Hé, Nat, Elle… Lenne kedvetek ma inkább eljönni velünk a Mekibe? –kérdezi a hátunk mögött rohanó srác, Adam. Ő mindig is azok közé a diákok közé tartozott, akik a party-k középpontjai, és minden lány odáig van érte.
-Nem is tudom, Adam. Ma inkább itt ebédelnénk. –mondtam tapintatosan. Mindig is szerettem elmenni mindenhova a tanítási idő után, csak ne lett volna ott Charlotte. Sosem voltak előítéleteim senkivel szemben, de ez a lány már az első évben sem volt szimpatikus, mégsem tettem rá egyetlen rossz megjegyzést sem, pedig ő folyton belém kötött.

-Ugyan, Nat. Ez csak egy ebéd. Én szeretném, ha ott lennétek. –Adam most elővillantotta sármos, huncut mosolyát, mire Elle is elnevette magát.
-Gyere Nat. Messzire elkerüljük Char-t, és jól fogjuk magunkat érezni. –vigyorgott mostmár Elle is, majd bátorítóan nézett rám.

-Na jó, rendben. Akkor menjünk. –mosolyodtam el én is, és az étterem felé mentünk. Kis csapatunk kint ült le egy nagyobb, összetolt asztalhoz, hiszen a nap ezekben a déli órákban mindig jó időt varázsolva sütött. Elle és én egymás mellett ültünk, és Elle mellé Carla foglalt helyet. Mindig is hajtott a barna, hosszú hajú lányra a lányok másik kedvence, James. Ez a srác mindig flörtölgetett lányokkal és az, hogy Carla nem volt egy könnyűvérű lány, és nem adta oda magát egyből, nagyon megtetszett neki. Carla azért elég sokat pirult egy-egy mondatán. Kettejük között forrt a levegő. Ezt mindenki tudta és látta, csak éppen Carla még nem merte bevallani magának.
Elle-lel szemben a folyton csibész, ám kicsit visszafogottabb Clark ült. Elle elhúzta a száját, hiszen a srác előtte nem is volt olyan visszafogott, mint azt gondolnánk, legalább is Elle történetei után így hittem. Elle mindig elhajtotta szegény srácot, pedig ha jobban belegondolunk, azt is lehetne mondani, hogy az „ellentétek vonzzák egymást” elven nagyon is összeillettek volna. Ezt már többször is kifejtettem neki, de Elle erről a témáról nem szeretett beszélni, míg végül egy idő után ráhagytam a dolgot.

Előttem pedig Adam ült, aki az utóbbi időben túl sokszor szeretett volna beszélgetni velem. Ez nem lett volna gond, ha nem kötözködött volna emiatt folyton Charlotte. Tulajdonképpen nem is értem, miért éppen velem szemben ült le a fiú, hiszen messziről látszik, hogy Charlotte mennyire odáig van érte.
-Nat, ha gondolod, este eljöhetnél velünk bulizni. Mindenki ott lesz, és örülnék neki, ha te is jönnél. –mondta Adam kicsit közelebb hajolva, mire én egy kicsit hátrébb mentem tőle.

-Holnapra sokat kell tanulnom. Most sajnos nem érek rá bulizni. –kedvesen mondtam neki a szavakat, habár most nem igazán volt kedvem sem bulizni.
-Most miért nem? Valami baj van?

-Nem, semmi baj. Csak tényleg tanulnom kell.
-Akkor majd hazaviszlek az ebéd után, rendben? –kérdezte Adam, mire felsóhajtottam. Sosem voltam az a veszekedős típus, és nem is álltam ki az igazamért sosem, csak a barátaiért harcoltam, ha kellett. –Kérlek… -tette hozzá Adam, miközben arcomat tanulmányozta. Egy rövid ideig szótlanul fürkésztem a fiú arcát, majd bólintottam.

-Rendben. –válaszoltam kissé bizonytalanul, ám jóindulatúan. Elle ekkor felém kapta a fejét. Ismert engem, és valószínűleg tudta, hogy ezt csakis azért mondtam Adam-nek, mert nem akartam megsérteni. Na nem mintha Adam nem lenne helyes, és a nők többsége nem futna utána, de Elle tudta jól, hogy egyáltalán nem az esetem, csakis barátként tekintek rá. Kicsit elhúztam a szám és Elle is, mikor találkozott tekintetünk, de végül nem szóltunk semmit.
Mire mindenki kibeszélte magából a pletykákat és mondandókat, már elég sötét volt ahhoz, hogy mind a ketten a két fiúval menjünk haza, így Elle, Clark, Adam, és én együtt mentünk haza, habár a két fiú külön utakra próbált minket vinni. Minden esetre mind a ketten hagytuk rábeszélni magunkat, hogy külön menjünk, mert egyikünk sem akarta megsérteni a két fiút. Végül egy irányba mentünk, csak éppen külön-külön.

-Jól nézel ki. –mondta Adam, aki mintha most egy kicsit visszahúzódóbb lett volna, mint általában a lányokkal. Hamar zavarba jöttem, és egy halk köszönömöt mondtam, de nagyon nem akartam ebben a szituációban lenni. Elle is hasonló helyzetben lehetett, de végül is a ház elé értek Clark-kal. Elle elég csúnya képet vágott és egy pofon is elcsattant, mire oda akartam menni hozzá, bár tudtam, hogy Elle nem hagyná magát.
-De hát én csak meg akartalak csókolni… -hangzott Clark szájából kissé ijedten, mire Elle idegesen bement. Nem volt szükség arra, hogy odamenjek, bár Clark nem bántotta volna Elle-t. Viszont ahogy ezen elgondolkodtam, láttam, hogy Adam is hasonló cselekedeten gondolkodik, ezért kicsit hátrébb léptem.

-Most mennem kell. Jó éjt. –köszöntem el tőle sietve, majd bementem a házba, miközben hallottam egy halk „jó éjt”-et Adam-től.

*****************************************************************************************************

Másnap a suliba érkezve furcsa sutyorgásokat hallottam, de mire éppen a hang irányába fordultam volna, elhallgattak. Ekkor megláttam legjobb barátnőmet, Elle-t, akihez oda is siettem egyből.
-Elle, mi történt?
-A Mekiről beszélnek, ahol tegnap voltunk. Azt mondják, egy pár órával az után, hogy ott voltunk, feldúlták a helyet, és kitörték az üvegeket, de nem vittek el semmit. –Elle homlokán aprócska ráncok jelentek meg elborzadása jeleként.
-Ki az, aki betör egy McDonald’s-ba? Ez elég fura…
-Azt mondják, hogy sok embert halottan találtak, mintha valami mészárlás lett volna. Azonban túl kevés vért. Azt mondják, hogy szinte nem is maradt az áldozatokban. –Elle kissé elszörnyedt képet vágott, ahogy elmondta az információt.
-Wááá, jönnek a zombik. Vagy a vámpírok? –mondta valaki hátulról, és Elle vállába kapaszkodott viccet csinálva a borús hangulatba, habár ezen most nem sokan nevettek.
-Megyünk együtt haza vagy van még dolgod? –kérdeztem, mikor már mindenki hazafelé igyekezett a tanítás után.
-Persze, mehetünk. –válaszolt Elle. Eközben betettük a könyveinket a szekrényünkbe, majd a már könnyű táskával a vállunkon elindultunk együtt a szürke padlójú folyosón. Ekkor már kezdett sötétedni, főleg a parkban, ahol keresztül kellett mennünk.
-…Rendben, akkor gyere át hozzánk, megnézni egy filmet. –mondta Elle mosolyogva. Igazán jókedvű volt, főleg, hogy szinte teljesen ki tudta zárni a fejéből a baljós gondolatokat.
-Már csak azt kell kitalálni, hogy mit nézzünk meg… -gondolkodtam el, miközben egy lehullott falevelet tépkedtem.
-Van pár ötletem. Például a „Szerelem éjszakája”-t vagy a „Féltékeny szerető”-t. Mit szólsz?
-Oh, neked megvan a „Féltékeny szerető”? Azt még sosem láttam. Azt mondják, nagyon jó film. Kíváncsi lennék rá. –szemeim fél centire kidülledve csillogtak, és mint egy kiscica, úgy nézhettem csodálkozón Elle-re.
-Rendben, akkor azt megnézzük. Azt még én sem láttam. Kíváncsi vagyok Mr. Szexi fiú testére. Állítólag ebben a filmben szinte mindent megmutatnak. –Elle huncut szemekkel nézett rám, aki most elpirult. Ekkor valami nagy hangzavart hallottunk, mire a vad reccsenések felé fordultunk. Egy férfi éppen emberfeletti erővel kidöntött egy fát, és közben vadul zihált idegességében.

Előszó

Sziasztok :)
Meghoztam a történetem bevezető fejezetét. Nem erőltetem a véleményezést, mint oly sok blogon az írók, de néhány szó jól esne (mindenki döntse el, hogy szeretne e vagy sem). Jó szórakozást és sok izgalommal teli percet...
Pusszantás Nita

Már évszázadok óta várja folyton ugyan azt a percet. Várja az újabb fájdalmat, melyet a tűz pusztító ereje okoz. Sosem hal meg, de a tűz, melyet táplál, egyre jobban kiöli belőle az érzéseket, melyeket eddig becsben tartott, de már csak a bosszú tartja életben. Néha kialszik, de éppen csak annyi időre, hogy teste regenerálódhasson. Már nagyon sok ideje annak, hogy egykor lehozták ide fajtársai, Párizs utcái alá mélyen, és sziklákhoz kötözték az idők végezetéig. Azt mondják, megérdemelte a büntetést, hiszen a királynő miatta halt meg. Csak ő érzi igazságtalannak, hogy itt van, de nem adja meg nekik azt az örömet, hogy lássák összetörni. Behunyja szemét, és vár az újabb lángokra, de ekkor nyílik a kapu, amin belöknek egy csinos, magas nőt, aki a félelemtől reszket. Az erőtől duzzadó karok megragadják a vörös hajú nő karjait, és a férfi elé viszik, mire a kiláncolt férfi mohón végignéz rajta. Most nem a női test szépsége vonzza, pedig mielőtt idehozták, egyetlen éjszakát sem tudott meglenni nélküle, de most arra itt gondolni sem tud, csupán a vérre, mely ereiben csörgedez. Úgy nézi a nőt, mint egy ragadozó a zsákmányát. Arra gondol, hogy ha összeszedi minden erejét, talán bosszút állhatna. Régebben nem volt ilyen bosszúszomjas, most mégis csak ez maradt neki, nincs semmi mása...

A kaput nem zárják be társai. Már megszokta, hogy a vámpírok élvezettel nézik az emberek vergődését. Ők ilyenek, ahogy ő maga is. Mindig így tettek, és megvárták, amíg a férfi egyre brutálisabb módon szívja ki az ártatlan nők vérét, mellyel az utolsó emberi tulajdonságát is elveszik. Elmebaj. Ez jellemzi most legjobban a verbénába mártott, sziklákhoz láncolt férfit. Zihálva ragadja meg a nő dús haját, aki immár sikítozik a félelemtől, majd belevájja tűhegyes fogait, és felnyögve, behunyt szemekkel issza ki belőle az édes nedűt. Az élettelen testet egy ideig megtartja kezében, majd -mint valami rongyot- eldobja, és felordít. Vért akar, még több vért, hogy erősebb legyen, és el tudja szakítani azt az átkozott láncot, de a vér csak nem jön. A kapu bezárul, és a lángok felcsapnak. Ismét elhallgat, és csak tűri, hogy az égető lángok a testét nyaldossák. Lehunyja szemét, és reménytelenül tűri, hiszen nem tehet mást. Ekkor azonban megérez egy semmihez sem fogható illatot. Lassan szívja be a levegőt, mely a tűztől most igen forró, de ezt már megszokta. Az illatot egyre erősebben érzi, és egyből arra gondol, hogy meg kell találnia az illat tulajdonosát. Erőt vesz magán, és megrántja a láncot. Nem mozdul, így most újra és újra próbálkozik egyre intenzívebben.

-Nem veszíthetem el… -nyögi utolsó erejével, és megfeszíti izmait felnyögve. A lánc az egyik oldalon széttörik a nagy erőfeszítéstől. Az illat egyre intenzívebb, és erőt ad neki, hogy még jobban küzdjön. A másik keze is kiszabadul a rabságból. Mikor eláll a tűz, kissé kótyagosan néz maga elé.

Ki kell jutnom innen. –mondogatja magának, energiája azonban egyre kevesebb. Érzi, hogy elveszíti őt, és most mérhetetlen dühében megragadja egyik lábán a láncot, és puszta kézzel eltöri. Már csak egyetlen lánc van, ami fogságban tartja, de a földre zuhan, és a nagy égési sérülések után megremeg teste.
Utolsó energiájával szippant a levegőbe, de az illat egyre kevésbé érezhető, míg végül elillan. Már egyáltalán nem érzi, csak az égett szövetek illatát, amely a saját, és legújabb áldozatának szaga. Erőtlenül feláll a földről, és újra próbálkozik. Meg kell őt találnia. Muszáj. Felordít, és dühkitörésében rávág a súlyos láncra, de az meg sem mozdul. Folyamatosan veri, és egy idő után az is széttörik. Az ajtóhoz vonszolja magát, de még nem regenerálódott teljesen, így vár, és próbál figyelni. Mérgében nem megy neki, de tudja, ilyenkor már elmennem az őrök, de még, ha nem is így lenne, akkor sem félne pár talpnyalótól. Agresszíven tör ki börtönéből a szabadságot jelentő felszín felé…